Elhunyt Dr. Hüttl Kálmán professzor

2019.  március  06.
Életének 65. évében elhunyt a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatóhelyettese.

 

Dr. Hüttl Kálmán a radiológia egyik legnagyobb alakja, a magyarországi intervencionális radiológia egyik megteremtője volt. Súlyos betegsége hosszú, méltósággal viselt küzdelem után ragadta el családjától, munkatársaitól, tanítványaitól és betegeitől.

Dr. Hüttl Kálmánt a Semmelweis Egyetem saját halottjának tekinti. Gyászszertartása 2019. április 1-én (hétfőn) 14:30-kor lesz a Farkasréti Temető Makovecz ravatalozójában.

 

Nekrológ

Pótolhatatlan vesztesség érte a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikát Dr. Hüttl Kálmán távozásával! Ismert az a mondás, hogy nincsenek pótolhatatlan emberek, de ez csak a hivatali funkciókra vonatkozik, és nem az Emberre. Kálmánt hosszú évek óta tartó, kínzó betegsége miatt kellett egyik, vagy másik  funkciójában helyettesíteni, és ezt meg lehetett oldani, de kedves, közvetlen személyiségét, amely szerénységgel párosult, és megkérdőjelezhetetlen szakmai tudásból, a katéter technikához szükséges kézügyességből, a betegek szeretetéből, kiváló humorérzékből, segítőkészségből és hihetetlen munkabírásból ötvöződött, nem lehet  pótolni soha többet. Ezen nagyszerű tulajdonságait bizonyára híres felmenőitől is örökölhette, hiszen Semmelweis Ignác egyenes ági leszármazottja volt, és nagyapja, Dr. Hüttl Tivadar iskolateremtő sebészprofesszor, felsőházi tag volt, édesapja ugyancsak a sebész szakma kiválóságaként volt ismert.

Felsorolni is nehéz, hogy mi mindennek volt kezdeményezője, résztvevője, alakítója és sikerre vivője. Az egyetem elvégzése után a Radiológiai Klinikán kezdte meg orvosi hivatását, amelyet akkor még Zsebők Zoltán professzor vezetett. Érdeklődése hamar az angiográfiás vizsgálatok felé fordult és így, Szlávy László professzor hívására az Érsebészeti Intézet radiológiai osztályára került, ahol szakmai életpályája kiteljesült. A Városmajorba érkezése egybe esett a Charles Dotter és Andreas Grünzig nevével fémjelzett endovasculáris terápia elterjedésével, és így ő annak egyik hazai úttörője és kidolgozója lett, eleinte Szlávy László professzor vezetésével, majd később önállóan, mint a klinika radiológiai osztályának vezetője.

A nagyér katasztrófák invazív és noninvazív diagnosztikájának megteremtése, az elváltozások kialakulásának jobb megértése, a diagnosztika tökéletesítése és ennek önzetlen átadása a minél jobb betegellátás érdekében, szintén az ő nevéhez fűződik. Hüttl professzor neve etalonná vált az endovasculáris beavatkozások területén, nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is, amelyet bizonyít széleskörű szakmai publikációs és előadói tevékenysége, kongresszusok szervezése, felkért előadások tartása, külföldi és hazai szakmai szervezetekben betöltött vezetői szerepe. Tudományos szakmai színvonalára jellemző magas publikációs száma (166), és az azokra kapott nemzetközi és hazai idézettsége, amely meghaladja a 900-at. Kezdeményezőkészségére utal az is, hogy ő volt  a Magyar Marfan Alapítvány egyik kezdeményezője és mostanáig kuratóriumi tagja.

A klinikához tartozó Határőr úti Radiológiai Diagnosztikai Központ megalkotásában, kialakításában szintén meghatározó szerepet játszott. Jelentős, többnyire vezető szerepet töltött be a társszakmák társaságaiban is (Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság, Magyar Kardiológusok Társasága), ahol szakmai tanácsai, megfontolásai gyakran jelentették a felvetődő probléma megoldását. Képes volt a dolgokat távlatból látni, felülről nézni és ez eredményezte mindig bölcs és megfontolt, soha nem hivalkodó hozzászólásait. Vitáiban nem az ellenfél letiprása, hanem az igazság kiderítése vezette, és ez nem csak szakmai kérdésekben volt így, hanem az élet bármely területén előadódó problémák esetében is. Tudott szerényen háttérben maradni, de ha kellett, tudott kiállni az igazság mellett, nem elkendőzve elhivatottságát, hitét és nemzeti elkötelezettségét. Tudását nem rejtette véka alá, örömmel és kiváló pedagógiai képességgel adta át a medikusoknak, vagy a tanulni vágyó kollégáknak. Ennek elismeréseként megkapta a Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója kitüntetést. A Magyar Állam a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztjével fejezte ki elismerését.

Betegsége előtt vidám optimista életszemlélet jellemezte, gyakran járt társaságokba, vagy ő szervezte azokat. A munkatársaival mindig nagyon jó viszonyt ápolt, amelyet ők szeretettel viszonoztak, így kialakítva egy meleg, baráti, de szigorúan és következetesen szakmai légkört, egy olyan munkahelyet, amelynek megtartó ereje van, ahová az ott dolgozók szívesen jártak be, és visszajártak hosszú évekig nyugalomba vonulásuk után is.  

Szeretett sportolni (sízés, teniszezés, vitorlázás), de szeretett tarokkozni, és főként bridzsezni, amelyet igen magas színvonalon űzött és sok kiváló helyezést ért el vele a különböző versenyeken.

Sajnos kérlelhetetlen betegsége már jó pár éve egyre inkább megfosztotta sportos életstílusától, a szelleme azonban mindvégig tiszta maradt, és ezt is a betegek javára használta. Amikor a betegség fellángolása miatt nem tudott bejárni, akkor otthonról adott tanácsot telefonon, kihasználva az internet adta lehetőséget a képek elemzéséhez. A kór előretörését, elhatalmasodását panaszkodás nélkül, szelídséggel tűrte és bejárt a klinikára mindaddig ameddig ez fizikailag lehetséges volt számára.

Kedves, segítőkész személyisége most már örökké hiányozni fog itt a Földön!

Halálával most már a Városmajori Klinika mitikus alakjainak sorába (Dr. Littmann Imre, Dr. Kudász József, Dr. Soltész Lajos, Dr. Papp Sándor, Dr. Szabó Zoltán, Dr. Szabó Imre) emelkedett.

Adja meg az Úristen Neki a boldog örökélet kegyelmét! 

 

Dr. Merkely Béla, Dr. Entz László, Dr. Szabolcs Zoltán

 

 

Dr. Merkely Béla professzor, a Semmelweis Egyetem rektora és a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója gyászbeszédében így búcsúzott Dr. Hüttl Kálmántól:

 

Tisztelt Gyászoló Család, Kedves Munkatársaim és Barátaim!

Nemcsak a Semmelweis Egyetem rektoraként, hanem megrendült munkatársként és barátként is állok itt, Dr. Hüttl Kálmán egyetemi tanár ravatalánál, tudván, hogy a fájdalom enyhítésére - amit mindannyian érzünk - kevés a szó, kevés a könny, kevés az ölelés. Hüttl Kálmán professzor, nagyrabecsült, nemzetközileg elismert szakember, a magyar intervenciós radiológia kiemelkedő, ikonikus alakja volt. Távozásával pótolhatatlan veszteség érte a Városmajori Klinikát, a Semmelweis Egyetemet és a magyar tudományos és szakmai közösséget. 1955-ben születetett Semmelweis Ignác egyenes ági leszármazottjaként egy több generációs sebészdinasztiába, ahol a becsület, a tisztesség és emberség mellett az orvosi hivatás iránti elkötelezettség és a legmagasabb szintű szakmai igényesség volt a zsinórmérték. 

Tanulmányai befejeztével 1979-ben került a Semmelweis Egyetemre, amit tehetségével, kiemelkedő munkabírásával és szorgalmával 40 éven keresztül hűségesen szolgált. A radiológia és angiológia iránt érdeklődve Szlávy professzor hívására 1982-ben kezdte meg a kivételes szellemi és manuális készségei révén gyorsan felívelő és kiteljesedő szakmai életútját a városmajori Ér- és Szívsebészeti Klinikán.  1989-től volt a Radiológiai Diagnosztikai Részleg vezetője, 2006-ban egyetemi tanári kinevezést kapott. Munkásságát és megkérdőjelezhetetlen szakmai tudását az egyetem kiváló oktató kitüntetéssel és Pro Universitate díjjal, az állam a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozatának kitüntetésével ismerte el. 

Hüttl Kálmán professzor az érbetegségek katéteres, endovascularis kezelésének egyik hazai kidolgozója és bevezetője volt, úttörő és útmutató egyénisége a magyarországi intervenciós radiológiának. Kutatási eredményeit és szakmai tapasztalatát nagyszámú hazai és nemzetközi publikációban adta közre és megszámlálhatatlan kongresszuson, fórumon osztotta meg. 

Hazai és nemzetközi közéleti tevékenységét 13 szakmai társaság vezetőjeként vagy vezetőségi tagjaként végezte, melyekben higgadt, megfontolt szakmai véleménye mindig iránymutató volt. 

Gyógyító munkájának - az általa végzett több ezer diagnosztikus és intervenciós beavatkozásnak - sikerét nemcsak kivételes kézügyessége, felkészültsége és alapossága biztosította, hanem a betegekhez fűződő szeretetteljes viszonya is, amit a bizalom és elkötelezettség jellemzett. 2016-ban az év orvosa pályázat nyerteseként Astellas- közönségdíjat kapott. Kiváló oktató is volt, diákjait, tanítványait mindig magával ragadta közvetlen, megnyerő, szellemes és hiteles egyénisége, ezért válhatott iskolateremtő személyiséggé. Szeretett vezető volt, aki munkatársai erényeit keresve alakította ki maga körül a folyamatos fejlődést biztosító, támogató és inspiráló szakmai légkört. Mindannyiunk példaképe volt az élet minden területén és legvégül példaképpé vált fegyelmezettségében és hosszútűrésében is, mellyel betegségét viselte. Szellemi öröksége a Semmelweis Egyetem örök kincse marad. 

Kedves Kálmán, soha nem szűnő, szeretettel, tisztelettel és hálával emlékezek Rád. Kitörölhetetlen emlékként él bennem, hogyan tanítottál engem a katéteres beavatkozások legfinomabb mozdulataira és támogattad intervenciós szárnybontogatásaim, hogyan küzdöttél a beteg ember életéért  a katéteres asztal mellett fáradtságot nem kímélve órákon át, és hogyan álltál ki munkatársaid és barátaid mellett, ha szükségük volt rá.

Nem úgy, miként Antonius, én Téged dicsérni jöttelek, nem temetni! Mert a jó sírba szállna ugyan veled, ám mi szívünkben megőrzünk Téged. Nemcsak a kiváló orvost, a remek kollégát, hanem az embert, és magam a barátot. Nehéz szívvel állok most itt, családod és kollégáid körében, s nehéz szívvel szövöm azokat a mondatokat, melyeket az éjszaka sötétjében vetettem papírra, hogy elköszönve megtartsunk körünkben szellemed által, ha már a múlandó és esendő test nem lehet közöttünk. 

Mi, orvosok, köztük Te is, Barátom, nap mint nap szokjuk a halált. Itt jár közöttünk, és kivételes ajándéka a sorsnak vagy a Mindenhatónak, hogy részünk lehet a megmaradás sikerében. Most azonban e siker elmaradt, mert Te már nem vagy itt, nem maradtál, nem maradhattál. Ilyenkor kell rádöbbennünk, hogy a halál szokhatatlan, hogy az emberfia elvesztése fájdalmas felismerés. Akkor is szokhatatlan, ha hivatásunk része a visszavonhatatlan közvetlensége. Mert az agyunk lázasan dolgozik minden megadott pillanatban, de a szívünk mást érez: az érzés a mindennapoké, a mindenkié, aki elveszíti a családapát, a férjet, a testvért, a barátot, a munkatársat.

Miként József Attila mondja az Eszméletben:

“Az meglett ember, … ki tudja, hogy az életet halálra ráadásul kapja, s mint talált tárgyat visszaadja bármikor – ezért őrzi meg …”

Kedves Kálmán, Te megvívtad a harcot, egész életedet a betegek megsegítésének, az Úr útjának egyengetésének szentelted. Sok völgyet feltöltöttél, sok halmot elhordtál, sok görbe utat kiegyenesítettél. Előttünk jártál, és példát mutattál. Most rajtunk a sor, utódokon, hogy az örökségedet jól felhasználva folytassuk a munkát! 

Hiszünk a Mindenhatóban. Hiszünk abban, hogy célja volt Veled, s célja van most is, amiért elszólított. Hogy nem távoztál, hanem figyelsz bennünket odafentről. Hogy gyógyítasz ott is, hogy vigyázod családodat, s bennünket, akik itt maradtunk. Ezért mondunk imádságot, s adunk hálát akkor is, amikor nagyon nehéz. S talán érthetetlennek érezzük, gondoljuk a történteket, gondoljuk halálodat, ám mégis reménykedünk. Hogy majd viszontláthatjuk egymást, s üdvözölhetjük, miként tettük nap mint nap otthonunkban a Városmajorban.

Békesség legyen Veled, könnyű Néked a föld, s a Jóisten áldása kísérjen égi utadon. Mi őrizzük arcod, hangod, mozdulataid, Te bennünk élsz tovább!