Dr. Merkely Béla Gábor Dénes-díjat kapott

2015.  december  18.
A műszaki-szellemi alkotások, a mérnöki munka, a technológiai fejlesztés terén nyújtott kiemelkedő teljesítményt elismerő díjat az Országházban vette át Klinikánk igazgatója.

 

Gábor Dénes-díjjal tüntették ki Dr. Merkely Béla klinikai rektorhelyettest, az egyetemi Klinikai Központ vezetőjét, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatóját. Az elismerést rajta kívül kívül további tíz kutató, tudós, fejlesztő vehette át az Országházban. 

Dr. Merkely Bélát az eltérő tünetekkel jelentkező szívelégtelenségek hatékony kezelését szolgáló eljárások kifejlesztésében végzett alkotó közreműködéséért, a transzkatéteres aorta-billentyű beültetési eljárás bevezetéséért, az invazív eljárások hatékony hazai alkalmazását lehetővé tevő orvos-szakmai szervező tevékenységéért, illetve a szívátültetés szervezeti és orvos-biológiai hátterének megteremtéséért tüntették ki.

 Az Országházban tartott rendezvényen Kövér László házelnök méltatta a díjazottakat. A Gábor Dénes-díjat 1989-ben alapította a Novofer Alapítvány, immár 27. alkalommal osztották ki azzal a céllal, hogy elismerjék a műszaki-szellemi alkotások, a mérnöki munka, a technológiai fejlesztés terén nyújtott kiemelkedő teljesítményeket.

Dr. Merkely Béla mellett Dr. Hangody László ortopédsebész-professzor, Dr. Kiss László István gépészmérnök, Dr. Kistelegdi István építészmérnök, Dr. Charaf Hassan villamosmérnök, Dr. Mesterházy Ákos agrármérnök, Dr. Kazi Károly villamosmérnök, Mészáros Csaba villamosmérnök, Dr. Lacza Zsombor ortopéd-traumatológus orvos, Dr. Ginsztler János gépészmérnök és Dr. Varjú György villamosmérnök kapta meg.

 

forrás: semmelweis.hu

 

A díjátadó eseményről tudósított az MTVA Híradója is.