Történet

A János Szanatórium

A Városmajor utcai épület 1912-ben épült; a János Szanatórium első igazgatója Dr. Simaházi Totth Gedeon volt. A „Sváb-hegy oldalán megnyitott előkelő szanatórium” a legmodernebb felszereléssel és 40 ággyal rendelkezett. 

A sebészeti osztály részére három nagy műtő, műtői kezelő, altató és sterilizáló helyiségek álltak rendelkezésre. Ezek a nagy sebészetre, a nőgyógyászatra és az operatív mellékszakok mindegyikére (orr-, gége-, szem-, fül-, száj-, urológiai- és ortopéd-sebészeti, valamint a modern plasztikai és korrekciós műtétek minden vállfajára) a technika legmodernebb vívmányaival voltak felszerelve. A szülészeti osztály szigorú sterilitása országszerte elismert volt. A belgyógyászati osztályra mind megfigyelésre és kivizsgálásra, mind gyógykezelésre vettek fel betegeket. A szívdiagnosztikai egyik legértékesebb segédeszköze már abban az időben is az elektrokardiográfia volt. A tudományos szakkörökben elismert Boulitte-rendszerű, húros, galvanométeres elektrokardiográf ekkor még Magyarországon egyedül ebben a szanatóriumban volt megtalálható.

Kezelték itt Babits Mihályt, Ady Endrét, később Jávor Pált, Urai Tivadart. A II. világháború zivatara minden szörnyűségével végigsöpört a jó nevű intézményen is. Az államosítás után a János Kórházhoz csatolva a Fővárosi Tanács Budai Közkórháza kapott itt helyet 160 ággyal. 1951-ben a Budapesti Orvostudományi Egyetem Sebésztovábbképző Klinikája lett (140 ágy) a háborús készülődés jegyében felfokozott sebészképzés igényeinek megfelelően. 1957. március 15-től IV. sz. Sebészeti Klinika lett az intézet neve. 1957-től folyik oktatás a klinikán. 

A klinika kísérleti laboratóriumában és műtőjében dolgozták ki Magyarországon először a szívkatéteres vizsgálatot. 1956 előtt kísérleti szívbillentyű beültetéseket és kísérleti műanyag érbeültetéseket végeztek. Az első magyar szívmotor használata is a klinikához kötődik. A kísérleti beavatkozások elvégzése lehetővé tette az orvosok számára tudományos fokozat megszerzését is.

A szívsebészeti műtétek 1952-ben kezdődtek el, teljes kibontakozásuk 1957-ben indult meg. Az első hazai szívmotoros műtét itt történt. A veleszületett és szerzett vitiumok műtéti gyógykezelése ma már a klinika rutinmunkájához tartozik. 1963-tól ugyancsak rutinszerűen végeztek az intézetben pacemaker implantációt.

Az 1953 óta működő érsebészeti osztályon a korszerű érsebészeti műtétek szinte valamennyi fajtáját Magyarországon itt végezték először. 

1981 óta Ér- és Szívsebészeti Klinika néven ismert (120 ágy).

1992. január 3-án elvégezték a klinikán az első magyarországi szívátültetést. Azóta is csak itt végeznek Magyarországon felnőtt szívtranszplantációt, amely már rutinná vált.

A klinika 2003-ban épült szárnyában alakult meg a kardiológiai profilú osztály, a Cardiovascularis Centrum.

A Semmelweis Egyetem szervezeti átalakításai folytán az érsebészeti, a szívsebészeti és a kardiológiai profil egy ideig külön egységekben folytatta tevékenységét, de 2012. június 1-től ismét egy szervezeti egységben, Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika néven végzi a betegek gyógyítását.

 

 

Kardiológiai Tanszék

A Kardiológiai Tanszék korábbi vezetői olyan ismert személyek voltak, mint Gottsegen György (1959-65), Gábor György (1966-79), Romoda Tibor (1979-81), Árvay Attila (1981-94), Lozsádi Károly (1994-2000), Keltai Mátyás (2000-2007) professzorok.
A 2007 óta újjáalakult  Kardiológiai Központ-Kardiológiai Tanszék új típusú, modern ellátást biztosító, rövid kórházi tartózkodással nagy számú beteget kezelő kardiológiai centrum, melynek vezetője Merkely Béla egyetemi tanár.

 

A Városmajor első 100 éve kiadvány

A Semmelweis Kiadó gondozásában megjelent kiadvány, mely 272 oldalon, képekkel és személyes történetekkel gazdagon illusztrálva mutatja be intézetünk történetét.