A klónozók támadása

Vajta Gábor

Vajta Gábor 1952-ben született Vácott, és 1976-ban szerzett diplomát a Semmelweis Egyetem orvoskarán. Több mint egy évtizeden át patológusként dolgozott az Egyetem 1. sz. Kórbonctani és Rákkutató Intézetében. 1988-ban szerzett tudományos minősítést. Érdeklődésétől indíttatva 1989-ben bátor fordulattal váltott át az alkalmazott embriológiára és a Gödöllői Biotechnológiai Központ szarvasmarha in vitro fertilizációs laboratóriumának (a „lombikboci programnak”) vezetője lett. Miután merész eredetiségű tudományos elképzeléseit anyagi erőforrások híján és főként egyéb gátló tényezők miatt itthon nem tudhatta sikerre vinni, 1994-ben külföldre távozott.

Kutatómunkájának középpontjában azóta is a háziállat embriológia áll; ezt a területet számos új felismeréssel és módszertani vívmánnyal gazdagította a világ több kutatóközpontjában, főként dán (Tjele) és ausztrál (Melbourne) laboratóriumokban. Dániában nyerte el 1999-ben a nagydoktori fokozatot (DVSc), ami ott jóval ritkábban és nehezebben adott cím, mint hazánkban. Munkáinak közös jellemzője a problémák közvetlen, meghökkentően újszerű leegyszerűsítése. A tudomány (akárcsak a művészet) világában reménytkeltő következetességgel ismételten beálló fejlemény, hogy a dolgok túlbonyolítottságának idején megjelenik valaki (mindig egyetlen személy), aki visszatalál az „egyenes beszéd” (az oratio recta) útjára. Ez az élettudományokban többnyire a jelenségek érzékletesen közvetlen megközelítését jelenti a „szakirodalmi” konvencióval szemben. A magyar tudományosságban (valószínűleg a fogalomalkotás eszközének, azaz magának a nyelvnek a természetéből következően) jellegzetes ez a tudós-típus, melynek legnagyobb képviselői Szent-Györgyi Albert, Jancsó Miklós és Selye János voltak az élettudományban. (V.ö. ezzel Karácsony Sándornak a „legmagyarabb filozófusnak” megállapítását, amely szerint nemzeti lelkialkatunk a nyelv sajátosságainál fogva „tartalmában objektív, formájában primitív” – ahol ez utóbbi minősítés egyáltalán nem lebecsülő jelző, hanem a dolgok valóságos viszonyainak és a szemlélet lelki kereteinek közvetlen-közeli megfelelésére utal.) Vajta Gábor eddigi életműve ezt a fajta hozzáfordulást szemlélteti az embriológia problémáihoz. A szerző félig tréfásan (de teljes joggal) emlékeztet arra, hogy a szomatikus sejtmag átvitelére kidolgozott módszerével – életlenített zsilettpenge darabkával: „handmade cloning” – jóval különb hatékonyságot ért el, mint mások százezer dolláros mikromanipulátoraikkal. Hasonlóan eredményes azonos szellemben fogant több más metodikája is, így pl. a „SIS” (búvárhajó [Submarine] Inkubációs Szisztéma) vagy a „WOW” (Well Of the Well, a vájat vájata). Még figyelemreméltóbbak a klónozás egészére vonatkozó megállapításai, ahogyan jelen művében olvashatók. Vajta Gábor egy évtized alatt az emlősök klónozóinak élvonalába emelkedett, szakértelmére öt kontinens sok laboratóriumában tartanak igényt, tanulmányait a vezető periodikák közölték. A hazai hivatalos tudományos fórumokon azonban eddig kevés figyelmet fordítottak munkásságára – holott magyar voltát mindig tudatosan vállalta. Kinti tapasztalatairól szépirodalmi igényű könyvet jelentetett meg anyanyelvén („Levelek Jyllandról”). 2000-ben saját kottaleírásaival kiadta id. dr. Vajta Gábor vaskos „Daloskönyv”-ét, melynek anyagát, gyönyörű magyar népdalokat, a szerző édesatyja, Vác köztiszteletben és -szeretetben álló orvosa énekelte hangszalagra – már halálos betegen –, unokái és a magyar ifjúság épülésére. (Utóbb a mű – kultúránk üzeneteként – angolul is megjelent.) Vajta Gábor jelenleg a Dán Agrártudományi Intézet egyik vezető kutatója és a Királyi Állatorvos- és Agrártudományi Egyetem (Koppenhága) professzora.
Semmelweis kiadó